Itt a középkategóriás Samsung Galaxy J7 Nxt

Itt a középkategóriás Samsung Galaxy J7 Nxt

Szép csendben mutatkozott be a Samsung következő mobilja.


A tegnapi napon egy újabb mobillal bővítette kínálatát a Samsung. A J széria következő tagja a Galaxy J7 Nxt nevet kapta, a hardveres felépítés alapján egyértelműen egy középkategóriás készüléket kaptunk. A mobil megjelenítője 5,5 hüvelykes HD felbontású Super AMOLED panel, a processzor pedig egy 1,6 GHz órajelen működő octa-core chip. A mobil 2 GB RAM-al és 16 GB belső tárolóval rendelkezik, utóbbi természetesen bővíthető akár egy 256 gigabájtos sd kártyával is. A kamerák terén a hátlapon egy 13 megapixeles modult találunk, az előlapra pedig egy 5 megapixeles egység került, mely mellett egy LED villanó is helyet kapott.

A 152,4 x 78,6 x 7,6 milliméteres eszköz súlya 170 gramm és egy 3000 mAh-s akkumulátort rejt magában. Sajnos hivatalosan hazánkban nem lesz beszerezhető az újdonság, szürke importos változatban azért találkozhatunk majd vele. A pontos érkezésről egyelőre semmit nem tudni, az árcédula 180 dollár körül mozog majd, a fentiek mellet Android 7.0 rendszerrel, fekete és arany színekben tudjuk majd beszerezni.

Előző Nagy dobásra készül októberben a Razer
Következő Újabb iPhone alkatrészt gyártana házon belül az Apple