Kémfotón a Mate 10 Pro előlapi panelja

Kémfotón a Mate 10 Pro előlapi panelja

A Huawei már kiküldte a meghívókat az október 16-án Münchenben tartandó show-ra, ahol a Mate széria legújabb tagjai fognak bemutatkozni. Úgy hírlik ezúttal is minimum két variánst kapunk, a minimális kávákkal rendelkező Mate 10 Pro-t és az elődre hajazó Mate 10-et.


Korábbi pletykákkal ellentétben csak a drágábbik változat kapja meg a EntireView Display technológiát, tervrajzokat már láthattunk a kínai cég csúcskészülékéről, most pedig az első kémfotó is megérkezett, amin a Mate 10 Pro előlapját tekinthetjük meg. Az biztos, hogy két oldalt minimális keretek lesznek, a felsőrészen a beszédhangszóró mellett az érzékelők és az előlapi kamera kap helyet. Alul, ha minden igaz, a cég logója lesz látható, ebből arra lehet következtetni, a konkurens gyártók zászlóshajóinál vastagabb lesz az alsó káva, de a hatalmas kijelző miatt nem hinném, hogy ez zavaró lesz. A home gomb hiánya hátlapi ujjlenyomat olvasóra utal, de személy szerint nem lennék meglepve egy képernyőbe integrált biometrikus szkenneren sem.A hátlapon ezúttal is dupla kamerákat találunk majd, a motorháztető alatt pedig a frissen debütált Kirin 970 lapkát. A belső memória legalább 4, de nagy eséllyel inkább 6GB és ha hihetünk a pletykáknak, a phablet energiaellátásáról 4000 milliamperórás akkumulátor fog gondoskodni. A fogyasztói árról egyenlőre nincs infó, az biztos, hogy az alapmodell ára, a nagy ellenfélnek számító Note 8 alatt lesz. Ha többet szeretnél megtudni Mate 10 és Mate 10 Pro-ról, olvasd el korábbi cikkeinket is!

Frissítve: Közben érkezett egy másik kép is, ami állítólag a Mate 10 Pro látható teljes pompájában!

Előző 3D rendervideón a Mate 10
Következő Kínában már hivatalos a három kamerás Samsung Galaxy C8