Nem kell pánikba esni ha nem tölt az iOS 11.4.1 rendszerrel a mobilod

írta: odinsann

Apróbb hibajavításokkal érkezett az iOS 11 rendszer legfrisebb verziója.


A tegnapi nap folyamán megérkezett az iOS 11 soron következő frissítése. A 11.4.1-es verziószámú update kisebb javításokat hozott csak, utóbbiról a szükséges tárhely is árulkodik, mivel készülékenként 200-300 MB-ra kell számítanunk. Az Apple oldalán, illetve a telepítés megkezdése előtt szokás szerint meggyőződhetünk a frissítés tartalmáról, melyek jelenleg a következők:

  • Kijavít egy hibát, amely néhány felhasználónál megakadályozta az AirPods-fülhallgatójuk utolsó ismert helyzetének megtekintését az iPhone keresése funkcióban
  • Javítja a levelek, kontaktok és jegyzetek Exchange-fiókokkal való szinkronizálását

Természetesen most sem árt biztonsági mentést készíteni az adatainkról a frissítés előtt.

Ugyan a felsoroltak közöt nincs külön kiemelve, de a GrayKey  hackelésnek is véget vetett az Apple az iOS 11.4.1-el. Az iOS 12 bétájában már megvolt ez a védelem, ez által már GrayKey box ellen is védve van készülékünk és a rajta tárolt adatok.

Utóbbival kapcsolatban észrvétel, hogy ha laptopról próbáljuk tölteni a telefont, akkor feloldásik nem hajlandó áramot felvenni. Esetleg rezgéssel vagy felurgó ablakkal is próbál jelezni. Aki pedig semmiképp sem tud megbarátkozni vele az a Beállítások menü Touch ID vagy Face ID és jelkód menüponton belül kikapcsolhatja.

forrás: gsmarena