Pazar S Pen funkciókkal érkezett a Note 9

írta: remake

Ígéretéhez híven a Samsung ma helyi idő szerint 11 órakor New York-ban lerántotta a leplet a Note széria legújabb tagjáról.


A eszközről az elmúlt hetekben pár apróság kivételével szinte minden kiszivárgott, így nagy újdonságot nem tudtak mondani a bemutatón. Külső szempontjából a Note 8 dizájnját kapjuk, annyi kivétellel, hogy a megjelenítő minimálisan nagyobb 6,4 hüvelyk, de a ház mérete változatlan, így gyakorlatilag a kávák valamivel vékonyabbak lettek. Az AMOLED panel felbontása 2960 x 1440 pixel, ami mellé 516 ppi- pixelszűrűség társul. A másik módosítás, hogy a hátlapon lévő biometrikus azonosító már közvetlenül a kamerák alatt helyezkedik el, ebből kifolyólag jóval kisebb az esély rá, hogy a kamera plexi teli legyen az ujjlenyomatunkkal.A lapkakészlet a Galaxy S9 mobiloknál bemutatott Exynos 9810, de egyes régiókban Snapdragon 845 rendszerchipet kap az eszköz. A Note 9 memóriakiosztás szempontjából két változatban is piacra került, a legolcsóbb variáns 6 GB belső memóriát és 128 GB tárhelyet kapott. Akinek ez kevés lenne, választhatja a 8 GB RAM-al és 512 GB háttértárral rendelkező modellt is, némi felár ellenében. Adott a micro SD bővítési lehetőség is, maximum még 512 GB-al toldhatjuk meg a tárhelyet.A hátlapi kamerák felbontása 12+12 megapixel, a Galaxy S9 Plus-hoz hasonlóan változtatható rekeszértékkel rendelkezik. Alapesetben f/ 2,4 , de ha több fényre van szükségünk válthatunk f/ 1,5-re, így éjszaka jóval szebb felvételeket készít a mobil. Ha automatikus beállításokat használunk magától vált a lehetséges két opció között, professzionális módban pedig mi szabjuk meg melyik legyen. Fontos kiemelni, hogy a szóban fogó modulok kaptak pár AI funkciót is, így készülék 20 különböző témát és tárgyat ismer fel, ezt követően minél látványosabb képek érdekében magától állítja a színeket és a kontrasztot. Az előlapi egység 8 megapixeles felbontással rendelkezik, nem maradt ki a Note 7-nél bemutatott írisz szkenner, persze ennek már egy továbbfejlesztett változata teljesít szolgálatot a Note 9-ben.Az akkumulátor kapacitása végül 4000 milliamperóra lett, ami természetesen támogatja a gyors és vezeték nélküli töltést is. A Samsung szerint egy teljes napot kibír a telefon aktív használat mellett. A Fortnite elindult Androidra is, ezt az Epic Games vezérigazgatója jelentette be rendezvényen. A tökéletes játékélmény érdekében sztereó hangszórókat kapott a készülék és spéci hűtőrendszert is megtaláljuk a burkolat alatt. Ha épp nincs igény a cpu magok teljes sebességére, akkor az AI visszavesz az órajelből ezzel is takarékoskodva az üzemidővel. A hőelvezetésnek köszönhetően már elég egy HDMI kábel és egy átalakító a DeX mód aktiválásához, ezt követően pedig a kijelzőt touchpadként használhatjuk.Az S Pen már számos új funkciót kapott az elődhöz képest. Küllemében is eltért a Galaxy Note 8-nál látott ceruzától, de a “belső” még lényegesebb fejlesztéseket takar. Már távirányítóként is tudjuk használni az S Pen-t ez jól jön prezentációk során vagy egy távolabbi szelifi készítésekor. Ez a kis eszköz 3,2 grammot nyom és van benne egy apró akkumulátor. Amikor a telefonban van töltődik és ezt követően maximum 30 percig tudjuk használni, a teljes töltéshez szükséges idő mindössze 40 másodperc. A korábbi tulajdonságok is megmaradtak, tehát tudunk a lezárt képernyőre jegyzetet írni, rajzolni vagy vezérelni a telefon kifejezetten S Pen-hez készült menüjét.Meg is lepődtünk volna ha a phablet a legújabb Android 9 Pie rendszerrel érkezik, sajnos a pozitív csalódás elmaradt, 8.1 Oreóval kell beérnünk, pár hónapig. Adatkommunikációs téren minden olyat megtalálunk a Note 9-ben amit egy felső kategóriás eszköztől elvárunk és van IP68 védelem is. A telefont négy féle színű hátlappal tudjuk megvásárolni, ezek a fekete, lila, kék és bronz, utóbbi Európában nem megvásárolható.A Note 9 hivatalos fogyasztói ára 334.990 forint lett, ez a 6/128 GB-os változat. Az előrendelés 18 órától vette kezdetét és egészen 23-án éjfélig tart. Aki a 8/512 GB-os verzióra pályázik, szeptemberig várnia kell és jelenleg még a hazai árát sem tudjuk. Eget verő újításokat nem hozott a Note 9, az új S Pen funkciók szuperek, amik miatt jó páran biztos fognak váltani Note 8-ról, de nem hinném, hogy a felhasználók  többséget motiválni fogják a cserére.