Itt a 10 legerősebb Apple eszköz az AnTuTu tesztek alapján

írta: odinsann

Az Android mobilok mellett az AnTuTu az Apple termékeket is összehasonlítja, ugyan itt annyira sok versenyző nincs mint a robotos rendszernél, de vannak meglepetések.


Mivel kevés Apple telefon van még a piacon ezért a listára a iPad modellek is felkerültek, talán nem is meglepő, hogy ez által az első két helyet a két darab iPad Pro foglalta el. A harmadik helyezett az iPhone 8 Plus lett, melyet az iPhone X és a 12,9 hüvelykes iPad Pro követ.

Az iPhone 8-nak csak a hatodik helyet sikerült megszereznie, majd ismételten két iPad a soros, hetedik helyen a 2018-as iPad modell, majd a 9.7-es iPad Pro. Az utolsó előtti az iPhone 7 Plus lett, amit kisebb testvére az iPhone 7 követ a maga tizedik helyével. Kíváncsian várjuk, hogy a következő hónapban milyen mobilokkal bővül majd ez a lista.

forrás: antutu