Nem fogynak eléggé az új iPhone-ok ezért visszatérhet az iPhone X

írta: remake

Az iPhone XS, XS Max és iPhone XR bemutatóján elmondták, hogy az előző évben debütált iPhone X-et már nem gyártják tovább, úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.


9to5Mac szerint több régióban nem úgy fogynak az új iPhone-ok mint várták. Az iPhone XR-ből például 90-95 millió eladott modellel számoltak év végéig, de ebből úgy tűnik “csak” 74 millió találhat gazdára.Ez persze nem jelenti azt, hogy bajban lenne az Apple, hiszen a cupertinoi cég dolgozik messze a legnagyobb haszonkulccsal a mobilos piacon. A forrás szerint egyes régiókban csökkenteni fogja az Apple a belépő modell (iPhone XR) árát, első körben Japánban, de ezt követően más országok is számításba jöhetnek. Az iPhone 8 széria viszont meglepően jól fogy, ezért a vállalat az iPhone X felélesztésén gondolkodik.Ennek pedig legfőbb oka a Wall Street Journal szerint az, hogy nem tudják teljesíteni a Samsunggal kötött szerződésben foglaltakat. A dél-koreai gyártó szállítja az OLED paneleket egyes Apple mobilokba, ilyen például az iPhone XS vagy az XS Max, de az iPhone X esetében is ilyen kijelzőket használtak.

forrás: 9to5Mac