Friss hírek érkeztek a Galaxy S10-ről

Mint azt megtudtuk a Galaxy S9 és S9+ nem igazán hozott gyökeres változásokat az előző modellhez képest, sem tudásban sem pedig dizájn terén.


A Galaxy S10 megjelenéséig még jó ideig várnunk kell, azonban most befutott néhány apróbb információ a készülékkel kapcsolatban. A 2019-ben megjelenő S10-től sokat vár a dél-koreai gyártó, de most még nagyobb nyomás nehezedik majd a cégre, mivel tíz éves jubileumi évfordulója lesz az S szériának. Ahogy minden mobil, a Galaxy S10 is kapott egy kódnevet, mely jelen esetben a Beyond. A pletykák szerint nem fognak változni a megjelenítők méretei, tehát jövőre is egy 5,8 és egy 6,3 hüvelykes kijelzővel rendelkező mobilt kapunk.

Elhangzott az is, hogy a Note 9 lehet az első Samsung telefon mely kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasóval fog érkezni. A legfrissebb információk viszont arról árulkodnak, hogy a vállalat arról tájékoztatta partnereit, hogy az S10 lesz az első olyan eszköz ami In-Display ujjlenyomat olvasóval fog rendelkezni, ez a kifejezés pedig sokat elárul az azonosító hollétéről. A kamerát illetően is lehetett hallani ezt-azt, ez utóbbiról lehetséges, hogy 3D-s modul lesz, de állítólag még nem döntöttek a komponens hozzáadásáról.

Biztosat csak a bemutatót követően, vagy az azt megelőző napokban tudunk majd mondani, addig nem árt a fenti információkat pletyka szinten kezelni.