Android 7.1.2-vel jöhet a Xiaomi következő belépő szintű készüléke

A Xiaomi-nál valóban komolyan gondolják a készülékek globális elterjesztését, Európában is, már igen sok vásárlót megszereztek maguknak, a kitűnő anyaghasználatnak és az olcsó áraknak köszönhetően.


Nem titkolja a gyártó, hogy a nemzetközi piacot is szeretné meghódítani, ennek érdekében pedig jelentős lépéseket tesznek, mivel a legújabb modellek már minden hálózattal kompatibilisek, illetve gyári, global szoftverek készítenek rájuk. Az alsó kategória egyik legnépszerűbb mobilja, a Redmi 4A, ami már 35 ezer forintos áron beszerezhető, de úgy tűnik, hogy hamarosan még egy telefonnal bővül majd a szegmens, ami nem mellékesen a Geekbench szerint, már Android 7.1.2 rendszer futtat majd.

Xiaomi Riva néven tűnt fel az újdonság, mely hardveresen 3 GB rendszermemóriával és egy négymagos, maximálisan 1,4 GHz órajelen működő Snapdragon processzorral rendelkezik. Ugyan a készülékben lévő RAM azért manapság sem mondható kevésnek, de más gyártók alsó kategóriás modelljeit jóval túlszárnyalja. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a processzor alapján egy Redmi 4A-hoz hasonló telefonra kell, hogy számítsunk, remélhetőleg az ára is hasonló lesz.