2018 végén bemutatott processzorral jöhet a Galaxy A82 5G

Egy benchmark applikáció által derült ki, hogy egy több mint két éves processzorral kívánja piacra dobni a Samsung a Galaxy A82 5G-t.

Több mint egy hónappal ezelőtt hallottunk először a Samsung Galaxy A80 utódjáról a Galaxy A82 5G-ről. Akkor az a pletyka röppent fel róla, hogy az első generáció nem éppen mindennapi kameráját egy még kivételesebbre cserélheti a Samsung. A szóbeszéd szerint ugyanis a dél-koreai gyártó hasonló flip-up kamerával vezetné be az A82 5G-t mint ami az Asus Zenfone 6-ban van.

galaxy-a82-teszt

Köszönhetően a Geekbench-nek már azt is tudjuk, hogy az SM-A826S modellszámot kapta az eszköz és ezen kívül az is kiderült róla, hogy nem éppen egy mai darab lesz a benne található processzor. A tesztek alapján ugyanis Snapdragon 855+ lapka fog gondoskodni a számítások elvégzéséről. Aki nem tudná ezt a processzort még 2018 nyarának végén jelentette be a Qualcomm, de ettől függetlenül azért már képes 5G hálózatokra kapcsolódni. A Geekbench tesztjéből még kiderült az is, hogy 6 GB RAM-mal volt felszerelve a tesztelt modell, valamint Android 11 rendszert futtatott.

A megjelenésével kapcsolatban még semmi érdemleges információt nem tudunk. Valószínűleg még idén tavasszal megismerkedhetünk vele. Az előző generáció annak idején 2019 áprilisában mutatkozott be, így nincs kizárva, hogy az A82 5G-t is akkor leplezik majd le.