Nemzetközi szinten 170 százalékkal nőtt a Honor

írta: remake

A Huawei tegnap tartott egy konferenciát Pekingben, ahol főként az 5G-ről volt szó, a Balong 5000 modemről és néhány statisztikai adatot is megosztottak velünk.


A cég vezetői beszéltek arról, hogy a márka 170 százalékos növekedést érte el a nemzetközi piacon. Kínában pedig az első helyen állnak az online értékesítések tekintetében, immár a kilencedik egymást követő negyedévben. Rengetegen használnak Honor készüléket Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Oroszországban és Indiában is.A GFK adati szerint a Honor az orosz piacon és másik hat régióban, ide értve európai és közel-keleti országokat is a második legkedveltebb telefon márka. A tengerentúli értékesítések pedig a cég teljes árbevételének 25 százalékát tették ki. Apple és a Samsung eladásai is csökkentek az elmúlt negyedévben, a cupertinóiakat már beelőzte a Huawei és most teljes gőzzel azon vannak, hogy a dél-koreaiaktól elvegyék az első helyet. Ami az elkövetkezendő 1-2 évben biztosan sikerülni fog nekik, hiszen a két cég mobiljainak árai köszönő viszonyban sincsenek egymással. A felhasználók többségénél pedig az ár/érték arány a döntő, ebben pedig a Honor jelenleg verhetetlennek tűnik.

forrás: cnmo

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress a [email protected] e-mail címen.