Visszavonhatók lettek a Facebook Messenger üzenetek

írta: Robi

Mindenkivel előfordult már, hogy egy Messenger üzenetet nem annak küldött el akinek tervezte, utána pedig lehetett magyarázkodni, nos úgy tűnik, hogy ezt most megszűnt, persze nem árt azért gyorsnak lenni.


Tavaly novemberben pletykáltak arról, hogy a Facebook csapata már teszteli a visszavonható Messenger üzeneteket. A hír hallatán, mindenki ezért a funkcióért áhítozott, melyet egy frissítés el is hozott nekünk. Az üzenet törlés már világszerte elérhető, ehhez pedig a következőket kell tennünk:

A nem kívánatos üzenetre rá helyezzük az ujjunkat, ezt követően jobb oldalt alul az eltávolítást kell kiválasztanunk. Ez után felajánl a telefon két opciót, ezek az eltávolítás mindenkinek és az eltávolítás magadnak. Miután kiválasztottuk hogyan szeretnénk megerősítésképpen azért még egyszer rákérdez az applikáció, hogy biztosan akarjuk-e. Végül az eltávolítást választva eltűnik az üzenet. Azt azért nem árt tudni, hogy törlés után lesz az üzenet helyén egy figyelmeztetés, ami a törlés tényét jelzi, illetve az elküldést követően 10 percig tudjuk csak kitörölni az üzeneteket.

MEGOSZTÁS