Megint csalt a Huawei a marketingkampányban használt képekkel

írta: Viktor

Több gyártónál is előfordult már, hogy egy mobil megjelenése előtti reklámkampányban olyan fotót használtak fel amit nem is a telefonnal hanem egy DSLR fényképezőgéppel készítettek.


A Huawei már nem most esik először ebbe a gödörbe. A hétvégén Weibo oldalukon több felvételt is közzétettek, amik az új zászlóshajó(k) zoom kamerájának veszteségmentes nagyítását voltak hivatottak prezentálni.

Egy nap telt el és kiderült ezeket a képeket nem éppen a Huawei P30 vagy P30 Pro-val lőtték, hanem profi fotósok portfóliójából származnak és nem is mobillal hanem tükörreflexes fényképezőgéppel készítették őket. Talán úgy lett volna fair, ha valahol feltüntetik ezt, de – gondolom teljesen véletlenül – kimaradt ez a lépés.

Feltehetően a Huawei nem fogja kommentálni a történteket, nem is lenne ez olyan jó ötlet ilyen rövid idővel a Huawei P30 széria bemutatója előtt. Az a szomorú, hogy a cég megpróbálta elhitetni a felhasználókkal, hogy az új csúcsmobilokkal ilyen képeket lehet készíteni. Egyébként egy kis keresgélés után a kampányban felhasznált összes képre rá lehet bukkanni a neten.Ettől függetlenül azért kétségtelen, hogy kamerás vonalon nem lesz ellenfele az új P széria felső kategóriás készülékeinek. Hiába telt el lassan egy év a P20 Pro bemutatója óta, még mindig nem volt olyan okostelefon, ami le tudta volna taszítani a DxOMark első helyéről.

forrás: gsmarena