48 megapixeles kamerával jöhet a Huawei Nova 4

írta: Robi

A Huawei Nova 4 bemutatójáig már csak kevesebb mint egy hetünk van hátra, a készülék a napokban a TENAA-nál is járt és most újabb fontos információk derültek ki róla.


A Samsunggal való versengésen alul maradt a Huawei, mivel a dél-koreai cégnek sikerült előbb bemutatni a Galaxy A8s-t így övé lett az érdem az első kijelzőbe épített előlapi kamerás eszköz bemutatását illetően. Valószínűleg ez persze nem okoz majd álmatlan éjszakákat senkinek a Huawei-nél mivel gőzerővel készülnek a Nova 4 bemutatására.

Minden újonnan megjelenő mobil szokott járni a Kínai Hírközlési Hatóságnál, hogy beszerezze a szükséges tanúsítványokat. Így járt most a Nova 4 is, amiről a róla látható fényképek mellett más egyéb információ is napvilágot látott. Ilyen például a 48 megapixeles hátlapi főkamera. A kamerakiosztás láthatóan a Huawei P20 Pro-hoz fog hasonlítani. A Nova széria általában a középkategóriát szokta képviselni, de most úgy tűnik kezdenek beigazolódni azok a pletykák, hogy a Nova 4 Kirin 980 lapkakészlettel fog érkezni, mivel a 48 megapixeles kamerának komoly feldolgozóegységre lesz szüksége, így a Kirin 710-et valószínűleg elfelejthetjük.

A rendszerinformációk között azonban erre nem utalt a TENAA, így biztosat ezen a téren még nem tudunk. Az azonban kiderült, hogy 6,41 hüvelykes megjelenítőt kap a Nova 4, az akkumulátor pedig 3900 mAh-s lesz. A bemutatóra december 17-én kerül sor, akkor biztosan tisztázódni fognak az eddig kérdéses hardverelemek.

forrás: gsmarena