500.000-nél is több pontot szerzett AnTuTu-ban egy holnap érkező csúcsmobil

Az AnTuTu eddigi rekordjai ebben az évben többször is megdőltek, most ismét megdőlni látszik a jelenlegi csúcs, amit egy 510.496-os pontszám válthat le.


Az AnTuTu hivatalos honlapján akadtunk rá egy kiemelkedően magas pontszámra, amit az NX629J_V1S modellszámú eszköznek sikerült elérnie. Az oldalon a rejtélyes okostelefonnal készített képernyőfotó is megtalálható. Ami alapján okunk van feltételezni, hogy ez a mobiltelefon a holnap bemutatkozó Nubia Red Magic 3S lehet. Erről a készülékről már korábban is hallottunk, az eddigi pletykák alapján az alap Red Magic 3 egy picit továbbfejlesztett változata lesz és Snapdragon 855+ lapkával fog érkezni.

red-magic-3

A referenciaértékek azt mutatják, hogy a Red Magic 3S CPU pontszáma 147.764, a GPU pontszám pedig 193.366. Mindezek mellett a MEM jelzésnél 97.414-es pontozást láthatunk, ami alapján garantált, hogy rendszermemóriából nem keveset fog kapni a Red Magic 3S, tehát legalább 12 GB-ra lehet számítani. Ez egyébként a nagy kapacitású UFS 3.0-ás flash tárhelyet is előjelezheti, amihez F2FS fájlrendszer társul.

red-magic-3s-antutu

Ugyanakkor az UX pontszám is elárul egy érdekességet a modellről, az itt olvasható 72.042-es elért eredmény továbbra is magas képernyő-frissítési frekvenciát vázol fel. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Red Magic 3, 90 Hz-es képfrissítési rátáját növeli-e a ZTE, de ennél már nagyobbal is találkozhattunk. Az AnTutu szerint egyébként nem garantált, hogy a kereskedelmi fogalomban is beszerezhető Red Magic 3S telefonok is ilyen magas pontszámot fognak elérni. Mivel lehet, hogy egy prototípustól származik ez a kiemelkedő eredmény. Pontos számot majd csak akkor tudunk miután már megvásárolható lesz a Nubia Red Magic 3S.