90 napot kapott az USA-tól a Huawei

Már az elmúlt hónapokban is érezhető volt a feszültség Kína és az USA között, majd vasárnap este robbant a bomba, mely szerint az Egyesült Államok kormánya embargós listára juttatta a Huaweit, most 90 nap határidőt adtak a kínai cégnek.


Már korábban is tudtuk, hogy nem csak a Huawei lesz az egyetlen áldozata a napokban történteknek, mivel a bejelentést követően az összes érintett cég részvényei is zuhanni kezdtek. Az intézkedéseket követően fejre is állt a tech világ, de valószínűleg nem ennek köszönhető az, hogy az USA 90 nap haladékot adott a Huawei-nek, tehát augusztus 19-ig még kereskedhet amerikai cégekkel. Külföldi források szerint a döntésben valószínűleg közrejátszik az is, hogy Wyoming és Oregon államban a ritka népsűrűségű helyeken a szolgáltatók Huawei berendezésekkel oldották meg a lefedettséget, az embargó miatt pedig problémák lettek volna a kommunikációval. Az kétségtelen, hogy 90 nap is kevés lesz arra, hogy egy teljes hálózatot lecseréljék.

A Reuters információi szerint a Huawei már az elmúlt időszakban is a megszokottnál többet költött olyan alkatrészekre amik amerikai cégekhez köthetők, így sikerült neki három hónapra elegendő készletet felhalmoznia, most pedig a 90 napos haladékkal még többet elraktározhatnak. Remélhetőleg ez idő alatt az amerikai és a kínai kormányzat dűlőre jut majd, ami azt eredményezné, hogy marad minden a régiben. Azonban ha ez nem történik meg, akkor olyan következményekkel is járhat, hogy több régióban is felfüggesztheti tevékenységét a Huawei. Az biztos, hogy ez most nem tett jót a Huawei szárnyaló eladásainak, mivel ezek után sokan attól tarthatnak, hogy bármikor hasonló eset történhet és aki Huawei mobilra való váltáson gondolkodott az garantáltan várni fog. Remélhetőleg sikerül megegyeznie az USA-nak és Kínának és marad minden a régiben.

FORRÁSreuters
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.