Jövőre már búcsút mondhatunk az előlapi Touch ID-nek az Apple készülékein?

Miután az utolsó Apple készülék is elérhetővé vált, megkezdődhetnek a pletykák a jövőre érkező modelleket illetően. Az első ilyen talán nem is meglepő, de lehet, hogy sokaknak hiányozni fog egy fontos „alkatrész” a következő iPhone-ról.


Persze még azért elég távol állunk ettől és igen sok dolog is változhat, a KGI Securities-nél dolgozó Ming-Chi Kuo mindig közzéteszi az Apple okostelefonokról szóló információit. Ezek jelenleg arról szólnak, hogy a 2018-ban szintén három iPhone készüléket kapunk, melyek mindegyike az iPhone X-hez hasonló dizájnnal fog érkezni.

Kou szerint a legkisebb modell 5,8 hüvelykes lesz és 458 pixelsűrűségű OLED panellel fog rendelkezni. Ez után egy 6,1″ nagyságú modell következik, ami TFT-LCD modult kap majd, melynek pixelsűrűsége 320 és 330 közé lesz tehető. Végül a legnagyobb 6,5 hüvelykes megjelenítőt kap majd 480-500 PPI mellett. Ez alapján az információ alapján szinte biztosra vehetjük, hogy egyik variáns sem fog Touch ID-vel rendelkezni. Azonban mindegyik megkapja majd a TrueDepth kamerarendszer az előlapra.

Mivel még elég messze vagyunk a 2018-ban érkező Apple mobilok bemutatásától, azért nem árt ezt az információt fenntartásokkal kezelni, de pár hónap múlva biztosan többet tudunk majd.