Már a bemutató alkalmával igen kecsegtető volt a Honor V10 a legtöbb felhasználó számára. Ár/érték arányban egy igen erős készüléket mutatott be a Huawei, nem is csoda, hogy hatalmas érdeklődés övezi a modellt.
Európában a mai napon mutatták be a Honor csúcsmobilját, de Kínában már egy héttel ezelőtt lerántották a leplet a zászlóshajóról. Megtudhattuk, hogy 5,99 hüvelykes Full HD+ felbontású megjelenítőt kapott az eszköz, mely mögött helyet kapott a mesterséges intelligenciával rendelkező Kirin 970 processzor is 4 vagy 6 gigabájt RAM kíséretében. A hátlapra 20 és 16 megapixeles dupla kamera lett elhelyezve, elől pedig egy 13 megapixeles modul található.
A kínai JD.com bejelentette, hogy már több mint 570 ezer felhasználó regisztrált az újdonság miatt, melyet a mai napon helyi idő szerint 10 órakor kezdtek el értékesíteni. Egyenlőre még nem tudni, hogy mennyi készüléket adtak el az első napon. Ez az szám már alapjában véve is sok és a JD csak az egyike azoknak a kereskedőknek akik Kínában értékesítik a telefont.