Viszlát Lightning kábel. Helló USB Type-C

usb-c-cover

Az Európai Parlamentben a képviselők megszavazták az egységes mobiltötőt, aminek persze az Apple-nél nem igazán örülnek.


Már korábban is felmerült az a gondolat, hogy az elektromos hulladék visszaszorítása érdekében a gyártóknak biztosítani kell azt, hogy a különböző márkák töltői kompatibilisek legyenek egymással. Ennek kapcsán még 10 évvel ezelőtt az EU politikusai és számos telefongyártó cég aláírt egy egyezményt mely szerint a közeljövőben át fognak térni egy egységes megoldásra. Úgy tűnik ez az idő hamarosan eljön, a napokban ugyanis az EU képviselői hatalmas fölénnyel megszavazták az egységes telefontöltő kábelt. Valószínűleg már a legtöbben sejtik hogy ez az USB-C lett. Melynek persze az Apple nem örül, de azt érdemes megemlíteni, hogy annak idején ők is aláírták azt, hogy támogatják az egységesítést.

usb-c

Az Apple egy érdekes indokkal állt elő, szerintük az egységes töltő visszafogja az innovációt. Mindemellett a jelenleg kiszállított Lightning adaptereket és kábeleket cserélni kellene USB-C szabványra ami szintén rengeteg szemetet eredményezne. A többi gyártó már az elmúlt évek során áttért az USB Type-C-re, de ettől függetlenül persze akadnak olyan olcsóbb telefonok is amik micro USB csatlakozóval és kábellel érkeznek. Viszont nagyon úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben meg fog szűnni. Tehát az olcsóbb készülékek is USB-C aljzattal és töltővel fognak debütálni.

lightning

Mások még ennél is szigorúbb szabályzást vezetnének be. Egy kimutatás szerint a hulladék nagy részét nem a vezetékek, hanem az adapterek teszik ki. Ezért sokak azt preferálnák, ha a telefonokhoz a közeljövőben már töltő sem járna. Így a felhasználók megtartanák korábbi töltőiket, ami még kevesebb hulladékot eredményezne. Ez persze a gyorsabb töltési technológiák esetében lenne rossz. Jó példa erre az Oppo Reno Ace 65 W-os gyorstöltése, valószínűleg akinek ilyen mobilja van nem egy 15 W-os töltővel szeretné tölteni.

Az Apple-re visszatérve, még nem tudni, hogy mobiljaik idén milyen töltővel és töltőcsatlakozóval fognak érkezni. Bár a fentiek tükrében USB-C-nek kellene lennie.