A csökkenő iPhone eladások ellenére sem rosszak az Apple statisztikái

írta: Robi

Jóval kevesebb lett az eladott iPhone-ok száma, de még így is egész szép számokat produkált az Apple.


Az elmúlt negyedév nem volt az egyik legemlékezetesebb az Apple számára, a cupertinoi székhelyű cég nem is hozta nyilvánosságra az említett időszak bevételeit. Ugyan eddig csak elemzők adataira támaszkodva sejthettük, hogy nem volt jó negyedéve az Apple-nek, ezt most részben meg is erősítették. Annak ellenére, hogy a tavalyi évhez képest az éves bevétel csak 5%-al csökkent a statisztikákban elásva érdekes dolgokra is bukkanhatunk. Ezek szerint az eladott iPhone modellek száma 15%-al kevesebb mint az előző évben ilyenkor.

A tabletekből származó árbevétel 17%-al nőtt, illetve a szolgáltatások bevételei (Apple Pay, App Store, Apple Music, AppleCare, iTunes stb.) is nőttek 19%-al, tehát azért annyira nem vészes a helyzet. Ezt tükrözi az is, hogy az okoseszközökből származó bevétel 33%-os növekedést hozott. Az AirPods és az Apple Watch eladások is nőttek, több mint 50%-al.

Nem újdonság az, hogy a kínai piacon eléggé bukdácsol az Apple, itt elég jelentős, szám szerint 27%-al kevesebb bevételt tudhattak magukénak. Tim Cook elmondta, hogy az erős dollár árfolyam drágábbá tett az iPhone modelleket Kínában és más külföldi piacokon, ezért tervezik, hogy több országban is csökkentik a készülékek árait, de azt egyenlőre nem közölte, hogy Kínán kívül még melyik országok jöhetnek szóba. 

forrás: phonearena

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.