A Galaxy S10 5G-nél is gyorsabb töltéssel érkezhet a Note 10

Tavaly a Samsung Galaxy Note 9 4000 mAh-s akkumulátorát 15W-os gyorstöltéssel táplálhattuk, az idei Galaxy S10 szériát ennél azért már gyorsabban tölthetjük, de az augusztusban érkező Galaxy Note 10 úgy néz ki, hogy még ennél is gyorsabban fog töltődni.


Nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung is gyorsít a töltésen ebben az évben, a tavalyi csúcsmodellek sorra 15W-os gyorstöltéssel érkeztek, idén már a Galaxy S10 5G-nél tapasztalhattunk egy kis fejlődést ezen a téren mivel az eszköz 25W-os gyorstöltéssel debütált, a széria többi tagja csak 15W-os töltést tudhatott magáénak, de ezt állítólag majd egy frissítéssel orvosolják. Az Iceuniverse a napokban megosztott egy képet melyen Da Vinci-t láthatjuk, mint tudjuk a Galaxy Note 10 is jelenleg ezen a kódnéven fut. A képen lévő 101101 bináris számok pedig a 45-öt jelentenek.

A megosztott kép elterjedését követően rögtön szárnyra kapott az a pletyka, hogy a Note 10 akár 45W-os gyorstöltéssel is érkezhet, ami nem lehetetlen, mert a technológia már adott hozzá, azt ne felejtsük el, hogy ugyan ez a forrás már korábban jelezte, hogy a Note 10 25W-nál gyorsabb töltést kaphat. Az Iceuniverse infói általában be szoktak jönni, és mint tudjuk a Samsungnak már van egy megoldása a 100W-os töltésre is, így nem kizárt, hogy a Galaxy Note 10 modellek egyike megkaphatja a 45W-os töltést, ha pedig a korábbiakból indulunk ki akkor erre a legnagyobb esélye az 5G változatnak van, már ha lesz ilyen.