A Google bejelentette az Android 9.0 Pie-t!

Annak ellenére, hogy augusztus 20-ról pletykáltak a tegnapi napon elstartolt az Android rendszer legfrissebb változata.


Az Android 9-es verziószámú rendszerét már korábban is emlegették Android P néven, de a fantázianevét még nem tudtuk, egészen tegnapig. Az újdonság az Android Pie (vagyis pite) nevet kapta. Az új Android legfőbb újdonsága, hogy a mesterséges intelligencia segítségével alkalmazkodik az adott felhasználó szokásaihoz.

Ehhez társulnak még az új Adaptive Battery és Adaptive Brightness funkciók is, amik szokásainkat alapul véve optimalizálják az Akkumulátor használatot és a fényerőt. Az App Actoins segítségével például, annak megfelelően ajánl alkalmazásokat, hogy mit csinálunk a mobilunkon.

Az Android Pie a felhasználókra is odafigyel. Megtekinthetjük, hogy mennyit mobiloztunk egy nap, melyik alkalmazással mennyi időt töltöttünk el, de még időkorlátokat is be tudunk állítani, ami jól jöhet gyerekek esetében. A kinézet viszonylag keveset változott, de új rendszer révén rengetek hasznos és érdekes újítást kaptunk. Újratervezték az Android vezérlőgombait és részben gesztusvezérléses megoldás veszi majd át a helyüket.

A rendszer már elérhető a kompatibilis Nexus és Google Pixel eszközökre. A bétatesztben résztvevő eszközökre (OnePlus 6, Essential Phone, Xiaomi Mi Mix 2S, Sony Xperia XZ2, Nokia 7 Plus, Oppo R15, Vivo X21) pedig még ősszel megérkezik. Más egyéb készülékek frissítésére év végétől lehet számítani.

forrás: android.com

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.