A Google Play Konzolban tűnt fel a Samsung Galaxy S21 FE

Már lassan fél éve hallhatunk arról, hogy új taggal bővülhet idén a Samsung Galaxy FE széria. Most megmutatjuk azt, hogy eddig mit tudunk róla.

crypto50

A 2020-as évben, szeptemberben mutatkozott be a Samsung Galaxy S20 FE készülék, ami azóta is nagy sikernek örvend a felhasználók körében, hiszen remek áron kínál prémium szegmensbe tartozó tulajdonságokat.

Idén már sokan azt tippelték, hogy a hajlítható készülékekkel együtt jön a sorozat folytatása, mellette pedig olyan pletykák is voltak, hogy a chip hiány miatt idén nem is fog érkezni. Utóbbi pletyka meghiúsulni látszik, hiszen heteken belül érkezhet az új készülék, ami már több oldalon is feltűnt.

A Samsung Galaxy S21 FE egy 6,4 colos FHD+ felbontású és 120 Hz képfrissítésű AMOLED kijelzőt fog megkapni egy Infinity-O kivágással elhelyezett szelfi kamera társaságában. A telefon Android 11-et fog futtatni a legújabb One UI felülettel.

s21 fe

Hardveres fronton kétféle kiadással találkozhatunk majd régióktól eltérően. Az egyik fajta modellben egy Exynos 2100 dolgozhat, míg egy másik kiadásban Snapdragon 888-as lapka szerepelhet 6 GB vagy 8 GB RAM társaságában, 128 GB, illetve 256 GB belső tárhely mellett. Utóbbi csak úgy, mint az idei S széria, nem lesz bővíthető.

Az akkumulátor kapacitás egyes állítások szerint 4370 mAh nagyságú lesz, amit 25W-al vagy 45 W-al lehet majd feltölteni vezetékesen, a vezeték nélküli töltés gyorsaságáról még nincs információ. Adott lesz az IP68-as vízállósági tanúsítvány is, ami nagyon sok ember számára vonzó lehet.

A hivatalos árazásról és megjelenésről egyelőre nincs hír. Pletykák szerint az USA-ban október 29-én kezdődhet a telefon értékesítése.


Forrás