A Huaweinél is meglepődtek a Honor 9 eladási mutatói láttán

A Honor 9 az előző hónap közepén jelent meg Kínában, majd június utolsó napjaiban sor került az európai bemutatóra is. Bő két héttel a debütálás után már nálunk is beszerezhető volt az az újdonság. A Zao Ming vezérigazgató most pedig beavatott bennünket, mennyire kelendő a készülék.


Konkrétan viszik mint a cukrot, Honor telefonokat illetően minden eddigi statisztikát megdöntött az új zászlóshajó. Az értékesítés kezdetétől számított huszonnyolc nap elteltével, másfél millió példány talált gazdára. Anno az elődnek ehhez nagyjából két hónapra volt szüksége. Zao azt is elmondta, hogy nem számítottak ekkora sikerre és nagyon elégedett a teljesítménnyel. Ebből adódóan, máris hiánycikk lett a Honor 9 és több országban is várni kell a következő szállítmányra.Egyben elnézést is kért azoktól, akik a készlethiány miatt nem tudták beszerezni a mobilt és megígérte, fáradhatatlanul fognak dolgozni, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyban legyen.