A következő év elején jöhet a Samsung első kijelzőbe épített kamerás telefonja

Iparági források szerint a Samsung célba ért a kijelzőbe épített kamerás megoldásával és még ebben a hónapban megkezdik a tömegtermelést.

A kis kínai gyártók nagyon rajta vannak a kijelzőbe épített kamerás témán, persze a nagyoktól is várhatunk ilyen eszközöket az elkövetkezendő pár évben. A Samsung a legnagyobb kijelzőgyártó a piacon, több másik vállalat is tőlük szerzi be a szükséges komponenseket. Egyértelmű tehát, hogy a dél-koreaiak is dolgoznak egy különleges megjelenítőn, ami alá kamerát lehet tenni. A thelec.kr úgy tudja ebben a hónapban elindul a tömegtermelés, és havonta 30.000 egységet terveznek gyártani ebből a panelből. Az első UDC (Under Display Camera) technológiával ellátott mobil a következő év elején fog érkezni. A számokból ítélve, valószínű nem a Galaxy S11 széria kapja majd meg ezt a technológiát, hanem egy másik eszköz, amiből jóval kevesebb készül. A forrás úgy tudja ez a Galaxy Fold utódja lehet majd. Bár a hajlékony OLED panelt összehozni az UDC-vel azért nem hangzik túl egyszerű feladatnak, így sokkal valószínűbb, hogy nem egy hajlítható kijelzős készülék, hanem hagyományos okostelefon kapja majd meg ezt az újítást. A Samsung is beleütközött abba a problémába, hogy az OLED panel miatt a szenzorba nem éppen úgy érkezik a fény ahogy kellene, ez pedig csökkenti a kép minőségét. A tech óriás a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, és egy olyan algoritmust dolgoznak ki, ami szoftveresen javítja majd a felvételeket. Az sincs kizárva, hogy egy másik gyártó kapja majd meg elsőként a Samsung UDC technológiáját, hasonlóra már volt példa kamerás vonalon is.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.