A közeljövőben minden telefonban megtaláljátok

Nemrég bejelentették a mobilpiac legfrissebb újdonságát a Gorilla Glass 5-t. A Corning nevű cég, már évek óta gyártja ezeket az üveglapokat. A felmérések szerint az emberek 85% mondja azt, hogy évente egyszer ejtették már le a telefonjukat. 55% mondja azt, hogy már legalább háromszor ejtették le készüléküket, 60%-ban pedig úgy nyilatkoztak ejtették már le okostelefonjukat váll és derék közötti magasságból. Ez mind szép és jó már csak a lényeget nem tudjuk meg, hány darab telefon kijelzője tört be. A Corning részéről közölték, hogy a frissen kifejlesztett Gorilla Glass 5 képes ellenállni akár 1,6 méteres magasságból való esésnek, az esetek 80%-ban. (csak a maradék 20%-ba ne essünk bele) Kereskedelmi forgalomban már megvásárolható az újdonság, de kell még várni vele mire az első készüléken megjelenik.

MEGOSZTÁS