A nemzetközi eladások jelentős csökkenésével számol a Huawei

Tavaly közel 206 millió okostelefont értékesített a Huawei világszerte. Idén az első negyedévben 59 millió egységet szállítottak le, ez pedig 50,3 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest. Akkor arról beszéltek, hogy pár éven belül a kínai cég még a Samsungot is megelőzheti.


Történt viszont egy váratlannak azért nem teljesen mondható esemény. Az amerikai kormány már régóta kötekedett a Huawei-el, arra hivatkozva, hogy a gyártó túl közeli kapcsolatot ápol a pekingi kommunista vezetéssel. Ez még nem lenne olyan problémás dolog, de az USA és több másik ország szerint is a kínai törvényeknek megfelelően a Huawei kénytelen segíteni a különböző nemzetbiztonsági szolgálatok munkáját. Állításuk szerint a Huawei mobiljai közvetlen kapcsolatban állnak ezekkel a szervekkel és folyamatosan gyűjtik az információt, amik végül valahol Pekingben kötnek ki. Ezeket a vádakat a Huawei persze tagadja.Trump kormánya kereskedelmi tiltólistára tette a Huawei-t, ezzel megakadályozva, hogy a kínai gyártó hozzáférjen minden olyan alkatrészhez és szoftverhez, amiknek szellemi tulajdona amerikai forrású. Ebből persze elég sok van, élen az Android rendszerrel és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal. Erre mondjuk már talált megoldást a Huawei, de az új Kirin processzorok gyártásában egyelőre nem segít az ARM.Jelenleg minden a megszokott ütemben folyik, mivel az USA kormánya 90 napos haladékot adott, egészen augusztus közepéig van ideje a gyártónak megállapodni az Amerikaiakkal vagy kigondolni, hogy legyen a továbbiakban. Az borítékolható, hogy rengetegen lesznek akik hűek maradnak a márkához, de sokan választanak majd másik gyártót. Ezt sejtik a Huawei-nél is, éppen ezért az meglehetősen elővigyázatosak az idei eladásokkal kapcsolatban.Bloomberg forrása szerint, a Huawei-nél elég magas 40-60 százalékos csökkenést várnak a nemzetközi eladásoktól. Mivel a tavalyi 206 milliós eladás felét a Kínán kívüli értékesítések tették ki, így nem nehéz kiszámolni, hogy 2019-ben akár 60 millióval kevesebb Huawei mobil találhat gazdára globális szinten. Állítólag ezek csak nagyon óvatos becslések.