A piac harmadik legnagyobb szereplője a Huawei.

!!! A Huawei a harmadik !!!

 

Budapest, 2024. augusztus 15. – A Huawei a globális tabletpiac harmadik legnagyobb gyártójává vált majdnem 51 százalékos éves növekedést elérve az idei év második negyedévében – derül ki a Canalys piackutató cég legfrissebb jelentéséből.

A vállalat összesen 2,5 millió tabletet szállított április és június között világszerte, 1,5 százalékkal növelve piaci részesedését az egy évvel korábbihoz képest. 

 Lassú víz partot mos

Az eredmény tükrözi a Huawei technológiai téren elért fejlődését szoftveres és hardveres területen egyaránt.

A jelentős növekedés többek között a Huawei májusban debütáló, népszerű HUAWEI MatePad 11.5”S sorozatának és az innovatív GoPaint digitális festő alkalmazásnak köszönhető.

A legmodernebb technológia

A legmodernebb technológiákkal felszerelt okostermékeit, köztük a HUAWEI MatePad 11.5″S tableteket májusi, Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén mutatta be a vállalat.

A MatePad 11.5”S modellek PaperMatte kijelzőjét jelentősen kevesebb csillogás és fényvisszaverődés jellemzi a hagyományosakhoz képest, és kíméletesebb is a felhasználók számára.

A harmadik generációs HUAWEI M-Pencil stylus pedig zökkenőmentesen párosítható az eszközzel, így ideális diákok, szakemberek és kreatív felhasználók számára.

A Huawei GoPaint alkalmazása három év kutatás–fejlesztés eredményeként a MatePad 11.5”S sorozattal együtt mutatkozott be valósághű textúrák, ecsetek és digitális funkciók széles választékával.

A FangTian Painting Engine

Az alkalmazás a fejlett FangTian Painting Engine technológiát használja, amely akár festményszerű, élethű effektusokat, élénkebb rétegeket és gyorsabb reakcióidőt nyújt, lehetővé téve a művészi elképzelések könnyed megvalósítását.

 

További Huawei fejlemények: A Wizz és a Huawei

hivatalos honlap és még több infó!

 

MEGOSZTÁS