
Egyesek úgy látják az okostelefonok fejlődése kezd egyre lelassulni, mivel a gyártók már nem tudnak annyi innovációt bemutatni mint korábban.
Ez meglátszik az eladási mutatókon is, hiszen a nagyobb cégek nem tudták hozni a korábbi statisztikát. Bár a kis kínai vállalatok egyre jobban törnek előre, ez főként annak tudható be, hogy jóval olcsóbban adják a készülékeiket mint az ismertebb márkák. A Samsung egyik alelnöke, Hark-sang Kim kifejtette a cég álláspontját a hajlítható telefonnal kapcsolatban.Úgy gondolják az olyan technológiák mint az 5G, az AI és az AR egyre fontosabbá teszi majd az emberek számára a mobilokat. Szerintük a nagyobb képernyőn sokkal élvezhetőbbek a tartalmakat, de ennek az a hátránya, hogy nem hordozható. Erre megoldás a hajlítható telefon. Emlékeztetett 2011-ben a CES-en demózták elsőként a hajlékony kijelzőjüket. Hét évig tartott mire megtalálták a szükséges anyagokat és létrehoztak egy olyan képernyőt ami képes ellenállni szézezer hajtogatásnak.
A belső szerkezet kialakítása sem volt egyszerű feladat, változtatni kellett az akkumulátor elhelyezésén, olyan hűtőrendszert és kamerát kellett tervezni, amitől nem vastagszik meg az eszköz túlságosan. A szoftvert is újra kellett gondolni, mivel az alkalmazások nem úgy lettek tervezve, hogy kicsi és nagy kijelzők között váltsanak.
Kim úgy véli a Samsung Infinity Flex Display új távlatokat nyit majd és azt jósolja, hogy a telefonok dizájnja az elkövetkezendő években jelentős átalakuláson fog átesni minden gyártó esetében.
forrás: samsung