A Samsung átvette a vezetést az indiai piacon is az okostelefonoknál

samsung

A megjelent kimutatások szerint, a dél-koreai vállalat visszavette piacvezető pozícióját az indiai piacon is, az előző negyedévben. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban.

crypto50

A Samsung még a 2010-es évek közepe fele uralta az indiai piacot, 2017 vége óta viszont a Xiaomi vette át a helyüket, hiszen olcsón kínáltak jó tulajdonságokat a felhasználóknak.

A Samsungnak erre az évek alatt reagálnia kellett, hogy újra piacvezetővé váljon ebbe a térségbe is. Átszervezték a gyártás, valamint létrehozták a Samsung Galaxy M és Samsung Galaxy F szériát. Utóbbi szinte exkluzívan csak az indiai piacon jelenik meg és okos újításokkal feltudták venni a versenyt.

Az okostelefon piacot évek óta vezető Samsung átvette az első helyet az előző negyedévben az indiai piacon is, a legújabb jelentések szerint. A dél-koreai vállalat 27%-os részesedéssel rendelkezett márciusban, amit sajt maguk is megerősítettek. A Counterpoint egyik alelnök szerint, az alábbiak miatt érhette ezt az eredményt a cég:

„Az 5G-s kapacitással rendelkező portfólió időben történő bővítése M, F és A sorozatig, valamint a Galaxy S22 és az összecsukható zászlóshajó-sorozat erőteljes elterjedése segítette a Samsungot abban, hogy visszatérjen a vezető pozícióba.”


Forrás