A Samsung elárulta mikorra várhatjuk a Galaxy S9 mobilokat

Tavaly a Galaxy S8 és S8 Plus valamivel később mutatkozott be a vártnál, ennek fő oka a Note 7-et ért “baleset” volt. Ezért a dél-koreai cég a tesztidőszakot kicsit kitolta.


Úgy tűnik viszont, idén minden a megszokott ütemben lesz és a Galaxy S széria legújabb tagjait a február végén esedékes, Mobil Világkongresszuson (MWC) ismerhetjük meg. DJ Koh, a mobilos részleg vezetője a CES-en tartott egy előadást, amiben a vállalat jövőbeli terveiről is beszélt.Elárult néhány releváns információt a Samsung hajlítható kijelzős készülékéről, a részleteket ezzel kapcsolatban itt olvashatjátok. Előző évben a Galaxy S8 / S8 Plus márciusban debütált, egy külön esemény keretein belül és áprilisban került forgalomba.Feltehetően most is közel egy hónapot kell majd várnia azoknak, akik a Samsung újdonságaira pályáznak. Ahogy mindig, idén is lesz valamilyen előrendelési procedúra, aki ezen részt vesz márciusban már kézhez kaphatja a választott készüléket, egy kis ajándékkal.