A Samsung visszanyerte a legnagyobb okostelefon szállító helyet, Xiaomi ostromolja az Apple-t

Az elmúlt időszakban jöttek olyan információk, hogy az amerikai szankciók ellenére a Huawei adta el a legtöbb okostelefont, a legfrissebb adatok szerint most véget ért a kínai gyártó uralma.

Az IDC, a Counterpoint és a Canalys beszámolója szerint a Samsung egy negyedév után újra visszaült a trónra, mint a világ legnagyobb okostelefon-gyártója. A hír éppen akkor látott napvilágot, amikor a Samsung közzétette az eddigi legmagasabb negyedéves bevételi adatokat, amelyet a vállalat szerint az okostelefonjai iránti kereslet növekedés segített elő.

Három hónappal korábban lett az első számú gyártó a Huawei, aki profitált az erős kínai értékesítésből, miközben a világ többi része a COVID-19 járvány miatt korlátozott kiskereskedelmi körülmények között működött. A Counterpoint szerint a Huawei szállítása 24%-kal esett vissza 2019-ről 2020-ra, míg a Samsung szállítása 47%-kal nőtt az elmúlt negyedévhez képest.

A Xiaomi évek óta először tudta megszerezni a 3. helyet, 46% -os éves növekedéssel először előzte meg az Apple-t. Az Apple szállítása 2019 Q3-hoz képest 7%-kal esett vissza 2020 Q3-ban, amelyet kétségtelenül befolyásol, hogy az idei új iPhone-ok értékesítésének kezdete globálisan október végére csúszott, így az a 4. negyedévben realizálódik.

Az ötödik, hatodik és a hetedik helyet az Oppo, Vivo valamint a Realme márkák húzták be. A Counterpoint-nál az Oppo szerepel az 5. helyen, míg az IDC és a Canalys ezt a helyet a Vivo-nak adja, de mindhárom cég egyetért abban, hogy a számok közel vannak. Ha a három független márka 3. negyedévi szállításait összevonnák, akkor közelebb állnának a Samsunghoz, mint a Huawei-hez.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.