A Samsunghoz hasonlóan a Huawei is változtatott a hajlítható mobilján

mate_x_cover

Nem csak a Samsung, hanem a Huawei is elhalasztotta hajlítható telefonja a Mate X startját. Több frissen kiszivárgott képeknek köszönhetően most megtudtuk, hogy miért.


Mint tudjuk a Samsung Galaxy Fold már hamarosan megjelenik és a Huawei is gőzerővel dolgozik saját hajlítható mobilján a Mate X-en. Ami a Fold-hoz hasonlóan szintén egy kis csúszással fog debütálni. A készülék a napokban egy repülőtéren feltűnt a Richard Yu, a Huawei Fogyasztó üzletágának vezetője kezében. Mint látható Yu nem igazán takargatta az eszközt, amiről több fotó is készült.

A Mate X hátlapján rögtön szembetűnhet a “not for sale” felirat, ami arra utal, hogy egy prototípusról van szó. Ez mellett megfigyelhetjük, hogy három kamera helyett már egyel több, vagyis négy modul van a hátlapon. Illetve a szürke bekapcsológomb is máshogyan néz ki mint amit korábban láttunk, ezt egy picit nagyobbra cserélték és egy piris csíkot is elhelyeztek rajta.

mate-x

A Huawei Mate X várhatóan július végén – augusztus elején fog megjelenni elsőként Kínában. Majd csak ezt követően várható a nemzetközi premier, melyre őszig biztosan várnunk kell.