A Xiaomi elárult pár részletet a hamarosan érkező csúcsmobiljáról

írta: remake

Úgy tűnik a Xiaomi megpróbálja ellopni a show-t a Huaweitől, egy napra időzítette a két kínai gyártó saját zászlóshajójának bemutatóját.


Már korábban is voltak arról pletykák, hogy a Mi Mix 2s március 27-én debütálhat, de az infó nem hivatalos forrásból származott. Tegnap viszont közzétettek egy videót, ami megerősíti az előbbi dátumot és az egyik hardveres összetevőről is árulkodik. Mondjuk szerintem senkit sem érhet meglepetésként, hogy Snapdragon 845 lapkakészlettel jön az eszköz, remélhetőleg legközelebb már valami hasznosabb adatot közöl velünk a gyártó. Az eddigiek alapján 6,01 hüvelykes OLED kijelzőre számíthatunk, 18:9-es képaránnyal. A belső memória 8 GB a tárhely mérete pedig 256 GB lesz. Egyes források szerint kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasóval érkezik a mobil és remélhetőleg a hátlapon dupla kamerákat találunk majd. A Mi Mix 2s akárcsak elődje, a csúcshardverek mellett egy versenyképes árat kaphat.