A Xiaomi vezérigazgatója most a Mi 9 elejéről posztolt

Lei Jun a Xiaomi vezérigazgatója az elmúlt napokban büszkén tette közzé posztjait a napokon belül érkező Xiaomi Mi 9-ről, ma már a készülék elejéről is lerántotta a leplet.


Eddig csak a mobil hátlapját láthattuk a publikált tartalmakon, végül Lei Jun a mai napon közzétette Weibo-n a Mi 9 nyolc legfontosabb jellemzőjét kiemelő promóciós képeket is. A most közzétett fotókon rögtön szembetűnhet, hogy sokkal kisebb lett a szenzorsziget melyben az előlapi kamera kap helyet. Az készülék 90,7%-os képernyő/test aránnyal rendelkezik, illetve a kávák 40%-al lettek vékonyabbak a Xiaomi Mi 8-hoz képest.

Nem titok továbbá az sem, hogy a Mi 9 egy 600 nites Samsung AMOLED megjelenítővel rendelkezik melynek felbontása Full HD+. A kijelző különböző optimalizálási lehetőségekkel is rendelkezik, ilyen például az éjszakai mód, vagy a játék mód. A Xiaomi szerint a Mi 9-ben helyet kapott a második generációs “sun-screen” ami által még láthatóbb a tartalom a megjelenítőn még szikrázó napsütésben is.

A Gorilla Glass 6 által védett kijelzőben már az ötödik generációs optikai ujjlenyomat olvasót találjuk, ami 25%-al gyorsabb azonosításra képes mint az előző generáció. Már a Xiaomi Mi 8-al is nagy sikert ért el a kínai cég, de fentieket látván a Mi 9 alaposan túlszárnyalhatja ezt, főleg ha az új Snapdragon 855 rendszerchippel már 516 dollárért megvásárolhatjuk.

forrás: gizmochina

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.