Akár 80.000 forinttal olcsóbban tudsz most OnePlus 7-et venni

(Szponzorált tartalom)

oneplus-7-series-cover

A OnePlus 7T és OnePlus 7T Pro bemutatását követően az év elején debütáló OnePlus 7 széria tagjait most egy akció keretein belül hihetetlenül szuper áron tudjuk megvásárolni.

A OnePlus a múlt hónap végén rántotta le a leplet a OnePlus 7T-ről, majd pár napja debütált a OnePlus 7T Pro is, ami mellé kaptunk egy limitált szériás McLaren Editiont. Ennek köszönhetően, az idén májusban debütáló OnePlus 7 és 7 Pro egy kihagyhatatlan árat kapott, ha ilyen telefonon gondolkozol érdemes lecsapni rá, mert az akció csak pár napig tart.

oneplus-7-img

A hardverspecifikációkat tekintve a OnePlus 7 még jelenleg is az egyik legjobb mobiltelefonnak számít a piacon. A készülék egy 6,41 hüvelykes Full HD+ felbontású AMOLED megjelenítővel rendelkezik. A számítások végrehajtásáról pedig Snapdragon 855 lapka felel, ami mellé minimálisan 6 GB RAM-os és 128 GB-os UFS 3.0-ás tárhelyet kapunk, de természetesen vannak ennél komolyabb modellek is. A telefon előlapján egy vízcsepp alakú szenzorszigetben egy 16 megapixeles kamera helyezkedik el. A hátlapon pedig két modul áll rendelkezésünkre, ezek közül a főkamera egy 48 megapixeles Sony IMX586-os szenzor, amit egy 5 megapixeles mélységérzékelő egészít ki. Az akkumulátor terén sincs szégyenkezni valója a OnePlus 7-nek, egy 3700 mAh-s telep kapott benne helyet, amit 20W-os gyorstöltéssel táplálhatunk.

A OnePlus 7 8/256GB-os változatának hivatalos európai ára 200 ezer forint, ugyanezt a variánst most egy akció keretein belül 122 ezer forintért vásárolhatjuk meg, ami majdnem 80 ezer forint különbséget jelent. Ezen kívül pedig még szert tehetünk a 12/256 GB-os változatra is, ami egyébként nem szerezhető be Európában. Utóbbi jelenleg 151 ezer forintba kerül, tehát még így is jóval olcsóbb mint az európai 6/128-as modell kezdő ára.

  • OnePlus 7 8/256 GB Red a GBOP7RSBW kuponnal $405,98 (kb.122.500 Ft)
  • OnePlus 7 8/256 GB Gray a GBOP7GSBW kuponnal $405,98 (kb.122.500 Ft)
  • OnePlus 7 12/256 GB Gray a GBOP712256G kuponnal $499,98 (kb.151.500 Ft)

A OnePlus 7 mellett leárazták a OnePlus 7 Pro-t is. Ez a készülék egy 6,67 hüvelykes QHD+ felbontású Fluid AMOLED panelt kapott, ami 90Hz-es képfrissítéssel bír. Ennek köszönhetően sokkal gördülékenyebb, folyamatosabb képet kapunk. A megjelenítőbe pedig nem rondít bele szenzorsziget vagy kamerasziget, mivel egy 16 megapixeles periszkópos előlapi kamerát kapott az eszköz. A hátlapján 48 megapixeles főkamerát, 8 megapixeles teleobjektív és 16 megapixeles ultra széles látószögű szenzort találunk.

A rendszerchip itt is Snapdragon 855, az akkumulátor viszont már valamivel nagyobb mint az alap OnePlus 7 esetében, szám szerint egy 4000 mAh-s telepről van szó, amit 30W-os gyorstöltéssel táplálhatunk. A memóriakiosztást tekintve itt is több variáció közül választhatunk. Az ára pedig szintén jóval az európai ár alatt van pár napig:

  • OnePlus 7 Pro 6/128 GB Gray a GBOP7P128GSW kuponnal $559,99 (kb.169.000 Ft)
  • OnePlus 7 Pro 8/256 GB Gray a GBOP7PGSBW kuponnal $604,99 (kb.182.000 Ft)
  • OnePlus 7 Pro 8/256 GB Blue a GBOP7PBSBW kuponnal $607,99 (kb.183.000 Ft)
  • OnePlus 7 Pro 12/256 GB Blue a GBDPONE256 kuponnal $745,99 (kb.225.000 Ft)

Áfa és vámmentes kiszállítás érdekében a Netherlands Registered (PDM) vagy a EU priorty Line (DPD) szállítási módot érdemes választani, és kérj mellé csomagbiztosítást is. A felsorolt készülékek mindegyike International verziós, tehát teljes körű 4G támogatással rendelkeznek.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.