Akár már idén eltemetheti az iOS-t az Apple

Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz többé iOS. Ettől függetlenül persze az Apple mobiljai nem maradnak rendszer nélkül, csak a név változik.

Az Apple tavaly jelentette be az iPadOS-t, ami lényegében az iOS egy picit módosított változata kimondottan táblagépekre. Mivel nem olyan régen történt a bejelentés valószínűleg mindenki tudja, hogy az iPad-ek korábban iOS-t használtak, csak az Apple végül külön útra terelte az eszközöket az új rendszerrel. Így az iPad sokkal kezelhetőbb lett, már-már felér egy laptoppal. Egy új információ szerint hamarosan az iOS-t is átnevezi az Apple. A watchOS-hez és az iPadOS-hez hasonlóan a telefonok iPhoneOS rendszerrel érkezhetnek a közeljövőben. Ez az információ Jon Prosser-től származik, aki arról híres, hogy a cupertinoi céggel kapcsolatos infói általában be szoktak jönni. Nagy rá tehát az esély, hogy a watchOS és az iPadOS után lesz iPhoneOS is, csak az a kérdés, hogy mikor. Nos, ezt még most sem tudjuk pontosan, de véleményem szerint még ebben az évben sor kerül majd rá.

iphoneos

Egy másik forrástól származó információ alapján az Apple arra is készül, hogy az iPhone-t átnevezi Apple Phone-ra. A fentiek tükrében ez mondjuk elég furán hangzana. Ha már iPhoneOS akkor maradjon az iPhone. A WWDC 2020 konferenciát követően gyaníthatóan többet fogunk majd tudni az Apple termékekkel kapcsolatban. Az Apple már megerősítette, hogy idén június 22-én tarják, tehát már nem kell sokat várnunk.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.