Az Antutu tesztjén járt a Sony hamarosan bemutatkozó mobilja

Mint már arról korábban beszámoltunk augusztus utolsó napján az IFA-t megelőző napon fog egy sajtótájékoztatót tartani a Sony, melynek keretein belül több mobil is bemutatkozhat.


Ezen készülékek egyike a napokban sikeresen teljesítette az Antutu Benchmark tesztjét, melynek során több jelentős információt megtudtunk a hardveres felépítést illetően. Az egyenlőre csak Sony G8441 típusszámmal rendelkező modell valószínűleg az Xperia XZ1 Compact lehet, erről pedig a megjelenítő 720 x 1280 pixelsűrűségű kijelzője árulkodik. Ami igen meglepő, hogy a rendszer Android 8.0 persze láttunk már olyat, hogy tévedett az Antutu is, ez majd a későbbiek során kiderül, de biztosan megkapja majd az Android 8 frissítést is, tehát aggodalomra semmi ok.

A készülék Snapdragon 835 lapkával rendelkezik, mely mellé egy Adreno grafikus gyorsítót kapunk, a rendszermemória 4 gigabájt, a tárolást illetően pedig 32 GB háttértár áll majd rendelkezésünkre. Az alap adatok között láthatjuk azt is, hogy 8 + 8 megapixeles kamerákkal rendelkezik az újdonság, ami igen gyenge lenne manapság, ezért lehetséges, hogy ezen a téren is téved az Antutu. Arról egyenlőre semmi hírt nem lehetett hallani, hogy dupla lencsével érkezne a készülék, de az ellenkezőjét sem erősítette meg senki, ezért semmi sincs kizárva.