Az Apple előtt végzett a Huawei 2018-ban

írta: Robi

A Huawei idén 200 milliónál is több készüléket szállított le, amivel sikerült magának megszereznie a második helyet és így az Apple-t is maga mögé utasította.


Már tavaly is sikerült eléggé megszorongatnia a Huawei-nek a cupertinoi céget, de a Nikkei információi szerint nagyon úgy néz ki, hogy most az Apple előtt végzett a kínai cég, tehát a Samsung után a második legnagyobb okostelefon gyártóként zárhatja az évet a Huawei. Az idei év hivatalos statisztikáira még pár hetet várnunk kell, de ha a 2017-es értékesítési adatokat vesszük alapul, akkor bejöhetnek a Nikkei számításai.

Ebben az évben ugyanis a Samsung 21,6%-os arányban uralta az okostelefon piacot, mögötte az Apple zárt 14,7%-al, majd a Huawei következett a maga 10,4%-os részesedésével. Ehhez képest idén a Huawei 30%-os növekedést generált, a P20 Pro kirobbanóan népszerű volt a felhasználók körében. A kínai cég számításai szerint 2021-re a Samsungot is megelőzhetik.

forrás: gsmarena