Az év második felében megismerhetjük a Galaxy X okostelefont

Nagyjából nyolc hónapja volt egy olyan nyilatkozat a Samsungtól, hogy jövőre öt zászlóshajót kívánnak indítani. Ezek közül egy lesz a hajlítható kijelzővel rendelkező Galaxy X.

A legfrissebb pletykák szerint 2017 harmadik vagy negyedik negyedévében mutatkozhat be a piacon mindenképp innovációnak számító készülék. Feltéve, ha addig más gyártó meg nem előzi a dél-koreai céget, bár erre minimális az esély. November elején láthattunk egy vázlatot az állítólagos X-ről, így legalább lett némi elképzelésünk mire számíthatunk. A cég egyébként már nyolc évvel ezelőtt bemutatta az első hajlékony kijelzőt, így mondhatni kellően elérkezett már az idő egy ilyen eszköz bemutatására. Persze azóta is szépen csiszolgatják, javítják a technológiát, hogy elkerülje gyermekbetegségeit.

A Galaxy X egy korábbi prototípusa
A Galaxy X egy korábbi prototípusa

Sajnos a 4K-s kijelző felbontáson kívül eddig semmit sem tudni a telefonról. Specifikációk terén minden bizonnyal a csúcskategóriából válogatják össze a hardveres összetevőket. Biztosan találkozhatunk a biometrikus azonosítás valamelyik formájával is. Az idő múlásával több információ kerül majd a felszínre és abban is biztosak lehetünk, hogy egy teljesen új fejezet kezdődik a Galaxy X-el az okostelefonok világában.

galaxyx3

 

MEGOSZTÁS