Az LG és a Samsung is bejelentette, hogy nem lassítják régi telefonjaikat

Miután az Apple hivatalosan is elismerte, hogy szándékosan lassítja le a régebbi iPhone készülékeket, a többi gyártó sorra adja ki a közleményt arról, hogy ők nem élnek ezzel a taktikával.


Persze azért próbáltak mentegetőzni Cupertinóban azzal, hogy ez csak az elhasználódott akkumulátorral rendelkező iPhone-ok védelméért van, de véleményem szerint döntse el mindenki maga, hogy a kifizetett telefonjáért milyen kompromisszumokat hajlandó kötni. Az ezt követő napokban a HTC és a Motorola rögtön megerősítette, hogy ők nem élnek ilyen lehetőséggel, vagyis nem lassítják régebbi mobiljaikat.

Majd a napokban a két dél-koreai gyártó is kiadott egy-egy közleményt, az LG képviselője a PhoneArena-nak elmondta, hogy „soha, de soha nem fognak megtenni ilyen dolgot” hozzátették, hogy őket érdekli az ügyfelek elégedettsége.

A Samsungnál pedig a következőket mondták: A termék minősége a Samsung Mobile első számú prioritása volt és mindig is az lesz. A Samsung mobileszközök hosszabb akkumulátor-élettartamát többrétegű biztonsági intézkedésekkel biztosítjuk, amelyek olyan szoftveralgoritmussal rendelkeznek, hogy az szabályozza az akkumulátor töltési áramát és a töltési idejét. Nem csökkentjük a CPU-teljesítményt a telefon életciklusain keresztül végrehajtott szoftverfrissítésekkel.