Bírósági döntés alapján lekerült a Xiaomi az USA feketelistájáról

xiaomi-logo-cover

Érkezett egy jó hír azoknak az Egyesült Államokban élő embereknek akik Xiaomi részvényekbe fektették be pénzüket.

Néhány héttel ezelőtt lehetett hallani, hogy annakidején Donald Trump kormánya a Xiaomi-t feketelistára juttatta, mivel azzal vádolták meg, hogy együttműködik a kínai kormánnyal. Ez a feketelista persze nem azonos azzal az Entity Listtel amire a Huawei is felkerült. A Xiaomi esetében ugyanis, csak ki kellett volna venniük az amerikai részvényeseknek a pénzüket a vállalatból. Tehát az amerikai cégek továbbra is kereskedhettek volna velük.

A Xiaomi viszont nem hagyta ennyiben a dolgot és bíróságra vitték az ügyet. Bő két hónap elteltével meg is született a bírói döntés, mely szerint a USA kormányának le kell vennie a Xiaomit a feketelistáról. Rudolph Contreras amerikai kerületi bíró bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti a tilalmat.

A Xiaomi természetesen nem elégedett meg teljesen a döntéssel, elmondták, hogy addig fognak küzdeni amíg nem csak ideiglenesen hanem végleg függesztik fel a tilalmat.