Az Exynos 2100 egy külön bemutató eseményt kapott, már ebből érezhető, hogy ez a lapka más lesz, mint az elmúlt időszakban bemutatott Samsung rendszerchipek.
Úgy néz ki teljesítményben most sikerül majd megszorongatni a nagy riválist, a Qualcomot sőt, akár az is lehet, hogy az Exynos 2100 jobb lesz mint a Snapdragon 888. Ez persze csak a tesztekből fog majd kiderülni. A rendszerchip 5 nanométeres gyártástechnológiával készült, háromklaszteres processzorkiosztással és nyolc maggal. A brutális teljesítményért a 2,9 Ghz-es Cortex-X1 mag felel, ami mellé jár három Cortex-A78 mag, valamint négy, energiatakarékos Cortex-A55 mag is. A Samsung közleménye szerint a CPU a többmagos tesztek során 30%-kal bizonyult gyorsabbnak az Exynos 990-nél, mindezt 20%-kal alacsonyabb energiafogyasztás mellett sikerült elérni.
Grafikai vonalon az új Mali-G78-at veti vetik be a dél-koreaiak, ez a GPU 14 magos és 40%-os teljesítménynövekedést ígér. A mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra szakosodott NPU teljesítménye 26 TOPS lett, ami elég jelentős javulás.
Az Exynos 2100-ban lévő IPS már a 200 megapixeles kamerákat is támogatja, ebből kiindulva valószínűleg már nem kell olyan sokat várnunk az első ilyen szenzorokra. A képfeldolgozó egység egyidejűleg 6 különálló érzékelőhöz csatlakoztatható és négyből egyszerre tud adatot feldolgozni. Az NPU elemzi a jeleneteket, érzékeli az arcokat és a tárgyakat, ez alapján választja ki az optimális beállításokat a fotózás során.
A Samsungnak ez az első felsőkategóriás rendszerchipje, ami integrált 5G modemmel érkezik. Az letöltési sebesség a gyártó hivatalos közleménye szerint akár 7,35 Gbps is lehet mmWave hálózaton, 6 GHz alatti frekvencián pedig 5,1 Gbps.
Az Exynos 2100 sorozatgyártása már megkezdődött, aki nem tudná ez a rendszerchip kerül majd bele az európai piacra szánt -holnap bemutatkozó- Galaxy S21 mobilokba.
Ez is érdekelhet!
Új promóciós képeken a Galaxy S21 mobilok
Már megtekinthető a Galaxy S21 előzetese
Minden kiderül a Galaxy S21-ről és a Galaxy S21+-ról