Bomba árat kapott a Xiaomi csúcsmobilja

A Xiaomi Mi 9T Pro Kínában már hónapokkal ezelőtt bemutatkozott Redmi K20 Pro néven. Akkor azt lehetett hallani, hogy a Snapradgon 855-el szerelt csúcsmobil talán soha nem lesz megvásárolható a nemzetközi piacon. Augusztus 21-én viszont megérkezett a globális változat, ami most elég korrekt árcédulát kapott.


Ahogy az lenni szokott a hazai webáruházak kicsit elszálltak az árakkal, nagyon drágán árulják a Mi 9T Pro-t. Itthon 145 ezertől indul a 6/64 GB-os modell, ehhez képest Kínban a bemutatót követő napokban 122 ezer forintnak megfelelő jüant kértek érte, ami azóta tovább csökkent. Nem érdemes viszont rögtön beugrani a mély vízbe, hiszen ha körülnézel a neten a Mi 9T Pro-t már 110 ezer forintért is megvásárolhatod, ráadásul ezt ugyanaz a modell, ami hazánkban is forgalomba került.

A Gearbest korlátozott darabszámú kupont adott a Mi 9T Pro mellé, amivel most 35 ezer forinttal olcsóbban szert lehet tenni a készülékre. Természetesen van benne magyar nyelv és a B20 LTE sáv is támogatott, tehát gond nélkül használható Magyarországon. A Xiaomi Mi 9T Pro specifikációkat tekintve nem sokban tér el a kistesótól, a Xiaomi Mi 9T-től. Az utóbbinál Snapdragon 730 került a motorháztető alá, a Pro variáns már a Qualcomm csúcslapkáját kapta, a Snapdragon 855-öt. A kijelző mindkét telefonnál 6,39 hüvelykes Super AMOLED panel 19,5:9-es képaránnyal és 1080 x 2340 pixel felbontással. Az ujjlenyomat olvasó a megjelenítőbe került, notch nincs, a mobil mechanikusan előugró szelfi kamerával rendelkezik.

Az említett modul 20 megapixeles, f/2.0-s blendével és HDR támogatással jött, maximálisan Full HD-ban tudunk vele videót rögzíteni. Mindkét mobil hátlapján egy 48 megapixeles Sony IMX586-os főkamerát találunk, melyet további két egység egészít ki, ezek közül az egyik egy 13 megapixeles ultra széles látószögű lencse, a másik pedig egy 8 megapixeles teleobjektív szenzor. Természetesen a kameráknál van mindenféle AI képesség, illetve 960 fps sebességű videókat is készíthetünk Full HD felbontásban. Az akkumulátor kapacitása 4000 milliamperóra, a Pro modell 27W-os, a sima Mi 9T 18W-os gyorsröltést kapott. Memória tekintetében több változat is forgalomba került, most a 6/64-es variánsokat lehet beszerezni ilyen olcsón, de van 6/128 GB-os verzió is.

Áfa és vámmentes kiszállítás érdekében a Netherlands Registered (PDM) szállítási módot érdemes választani és ne felejtsd el felhasználni a kupont! Több akció is van most a Gearbest-en, ezeket is felsoroltuk, az itt látott mobilok támogatják a B20-at és magyar nyelv is van bennük. Egy kis plusz összegért csomagbiztosítást is tudsz kérni.

Xiaomi Mi 9T Pro árak és rendelés:

Xiaomi Mi 9T Pro fekete 6/64 GB Global verzió – 110.288 Ft a GBM9TPRO3 kuponnal
Xiaomi Mi 9T Pro kék 6/128 GB Global verzió – 110.288 Ft a GBM9TPRO1 kuponnal
Xiaomi Mi 9T Pro piros 6/128 GB Global verzió – 113.576 Ft a GBM9TPRO2 kuponnal

További akciók a Gearbest-en:

Xiaomi Mi A3 fekete 4/64 GB Global verzió – 56.189 Ft a GBA36401 kuponnal
Xiaomi Mi A3 kék 4/64 GB Global verzió – 56.189 Ft a GBA36402 kuponnal
Xiaomi Mi A3 kék 4/128 GB Global verzió – 58.879 Ft a GBA312802 kuponnal
Xiaomi Mi A3 fekete 4/128 GB Global verzió – 58.879 Ft a GBA312801 kuponnal