Huawei telefonok

A bemutató előtt szivárogtak ki képek a Huawei P10 Lite-ról

A Huawei csúcsmobilok idén sem maradnak Lite változat nélkül, tegnap megismerkedhettünk a P10 és P10 Plus okostelefonokkal és a kínai cég tervei szerint márciusban...

MWC 2017: Bőséges színválasztékban érkeztek a Huawei csúcsmobilok

Barcelonában hivatalosan bemutatkozott a Huawei P10 és P10 Plus, bár már sok mindent tudtunk róluk, de a kínai cég azért előrukkolt néhány újdonsággal. Huawei P10 A...

Bemutatkozott a Huawei Nova Lite és a Honor 8 Lite

Már eddig is elég érdekes volt a Huawei P8 Lite 2017 és a Huawei P9 Lite 2017 piacra dobása, hiszen mindkét mobil ugyan az,...

Hivatalosan megérkezett a Huawei idei első csúcsmobilja

A nap folyamán Kínában egy rendezvényen a Huawei bemutatta a sokak által várt Honor V9 okostelefont, ami egyértelműen az almárka új zászlóshajója lett. Elsőre...

Lite változatot kap a Honor 8

A Huawei almárkája február 21-én kettő telefont is bemutathathat, közülük egyik a már korábban beharangozott Honor V9, a másik pedig a Honor 8 Lite....

Honor V9 helyett Honor 8 Pro ?

A kínai gyártókról nem szokatlan, hogy egy okostelefon más nevet kap a hazai és a nemzetközi piacon. Jó példa erre az OPPO R9, amit...

Valós képeken a Huawei P10, az FCC jóvoltából

Úgy tűnik a Huawei kibérelte a mai napot magának, legalábbis ami a friss infókat illeti az új zászlóshajókat illetően. Egy szivárgásnak köszönhetően ma láthattunk...

Több Huawei mobilra érkezhet a Nougat márciusban!

Már közeledik a végéhez a Huawei mobilok Nougat frissítésének tesztfázisa, a február 13-án érkező GT3-as frissítést követően már mondhatni végleges változathoz érkezett az EMUI...

Képeken a Huawei P10 kék, arany és zöld változata

Pár nappal azután, hogy megtudtuk milyen exkluzív színekben is érkezik majd a kisebb P10 modell, a mindig is megbízható információkat kiszivárogtató Even Blass már...

Hivatalos képeken a Huawei P10 Plus

Mindössze 11 nap van hátra a legújabb Huawei csúcsmobilok bemutatójáig, de úgy látszik, hogy ezúttal sem ússza meg a cég, hogy a megjelenés előtt...

Videón a Huawei P10

Már csak néhány hét van hátra a következő Huawei zászlóshajók a P10 és a P10 Plus bemutatójáig, melyre a február végén megtartandó Mobile World...

Hivatalos forrásból jött rövid videó a Huawei P10-hez

Hamarosan itt az MWC és megismerkedhetünk a legújabb Huawei csúcskészülékekkel. Jövő hét végén minden kiderül a P10 és P10 Plus okostelefonokról, hogy addig sem...

Megvan a következő Honor csúcsmobil bemutatójának időpontja

Már biztosak lehetünk a Honor V9 bemutatójának időpontjában, ugyanis a Huawei kiküldte a megivókat az eseményre. A Pekingben megtartandó rendezvény keretein belül a V9...

Hasznos funkcióval érkezhet a Honor V9

A Honor 8 nagyon népszerű készülék hazánkban, ez főként annak köszönhető, hogy kedvező ára mellé elég erős hardver társul. A legfrissebb hírek szerint február...

Késhet az egyik Honor mobil Nougat frissítése

A Huawei eredetileg márciusra ígérte a Honor 6X Nougat frissítését, ám a PhoneArena információ szerint később érkezhet az új verzió. A mobil az EMUI 5.0 kezelőfelületet...

Huawei P10 verziók és árak

A következő Huawei csúcsmobilokat már sokan várják, mivel közeledik a bemutató időpontja, így nem meglepő, hogy egyre többet tudunk meg róluk. Jelen esetben kiszivárogtak...

AJÁNLÓ