Csalás gyanúba keveredett a OnePlus 5 Geekbench eredménye

Tegnap hivatalosan is bemutatták a OnePlus 5 csúcsmobil, a készülék ár/érték arányban a jelenlegi egyik legjobb vételnek számít a piacon, de úgy tűnik már meg is van az első negatív tapasztalat vele kapcsolatban.


Az újdonság kimagasló eredményeket produkált a Geekbench és az Antutu tesztjein is, ami alapján azonnal mindenki felkapta rá a fejét. Jóval maga mögé utasította más gyártók olyan telefonjait is amik szintén Snapdragon 835 lapkával rendelkeztek, mint a OnePlus 5. A hardver terén sok változás nem volt tapasztalható például egy Galaxy S8-hoz képest, ezért azt hittük, hogy a RAM mérete miatt sikerült neki ilyen eredményeket elérnie, ez utóbbiból 8 GB található a készülék egyes példányaiban.

A mai napon az XDA-Developers felfedezte, hogy a OnePlus 5 tesztje közben készült referenciaértékkel nem minden van a legnagyobb rendben. Ennek során szúrták ki, azt az egységet a mobilban, ami okosan kivitelezve csak a szintetikus tesztekkor aktiválódik és ennek köszönhetően nem valós adatokat közöl a készülékről. Mivel azt erősebbnek állítja be a megmérettetés befejeztével. Ez pedig úgy működik, hogy a 8 magból álló processzor mind a nyolc magját a teszt során akkor is kihasználja a telefon mikor azt nem lenne szabad. A Geekbench applikáció futtatása során csak a tesztidő 24 százalékában kellene mind a nyolc magnak pörögnie, de a OnePlus 5 esetében ez másképp van, mivel egész végig 8 magot használ a mobil.

E mellett azért még lehet jó telefon a OnePlus 5, egy átlagfelhasználó úgysem igazán veszi észre a fentieket mindennapok során, csak ez után bizalmatlanná válhatnak a felhasználók a céggel szemben, ami elég nagy hátrány lehet majd a közeljövőben.