Digitális plakátok árulkodnak a Nokia X megjelenéséről

Úgy tűnik a HMD Global dolgozik egy Nokia X nevű készüléken, legalábbis ezt sugallják a Kínában feltűnő digitális plakátok.


Aki nyomon követi a Nokia mobilokat, annak ismerős lehet a Nokia X elnevezés, mivel ilyen néven már 2014-ben jelent meg egy mobiltelefon. Most viszont már a HMD Global kezében a gyeplő és úgy tűnik, hogy hamarosan ugyan ezen a néven érkezhet egy újabb készülék. Kínában két helyen is sikerült lencsevégre kapni a Nokia X plakátját, melyből az is kiderül, hogy április 27-én számíthatunk az érkezésére.

A modellről egyenlőre még semmit nem tudni, de valószínűleg nem egy zászlóshajóról van szó. A pár éve bemutatott Nokia X egy belépő szintű eszköz volt, ez persze nem azt jelenti, hogy a hónap végén érkező is az lesz. Az is lehet, hogy csak egy marketing tevékenységről van szó, de a plakáton látható X nagyon egy mobilnak néz ki oldalról. Bő egy hét múlva kiderül, kíváncsian várjuk.