Egy ízig-vérig kínai telefon lesz a Huawei P50

Bár a Huawei egy kínai cég, ez még nem jelenti azt, hogy a telefonjaik 100 százalékosan kínaiak lennének. A világ számos pontján vannak partnereik és beszállítóik. Ezekkel a vállalatokkal viszont az amerikai szankciók óta nem igazán üzletelhetnek.

INLOCK

A komponensekkel töltött raktárak már valószínűleg kifogytak, ennek hatására kénytelenek voltak új beszállítók után nézni, és még csak nem is nagyon válogathattak, mert rengeteg olyan cég van, amik ugyan nem amerikaiak, de valamilyen amerikai technológiát vagy licencet használva gyártanak bizonyos alkatrészeket. Az ilyen vállalatok számára is tilos a kereskedés a Huawei-el. Nem maradt tehát más lehetőség, mint a hazai piacon szétnézni és onnan szerezni új beszállítókat.

P50

Igen ám, csak mint tudjuk Kínában nem túl magas szintű a minőségellenőrzés. A globális chiphiány hatására a dolog már ott tart, hogy országon belül hamisított és felújított chipekkel is kereskednek, de ezt nem minden esetben kötik a vevő orrára. Nem ez lehet persze az egyetlen gond. Számtalan olyan alkatrész van, amit a globális piac helyett országon belül kell majd beszerezni a Huawei-nek, ha ezeknek a minősége nem megfelelő, az eddig megmaradt hűséges vásárlóitól is elbúcsúzhat a gyártó.

Egy kis ingyen Bitcoin jöhet?

A P50 széria bemutatását követően kiderül hányasra vizsgáznak majd ezek a kínai cégek, mivel a legfrissebb infók szerint a sima Huawei P50 az eddig megszokottaknál jóval nagyobb arányban tartalmaz majd Kínában gyártott alkatrészeket. Az új csúcsmobilok bemutatóját egyébként július 29-én tartják, első körben Kínában, majd ezt követően a nemzetközi piacon is megjelenhet a P50 sorozat.