Egy kínai gyártó már be is nyújtotta az első 6G-vel kapcsolatos szabadalmát

6g-logo-cover

A hatodik generációs hálózat bevezetése még egy picit odébb van, de egyes gyártók már elég merészen ebben gondolkodnak, most egy mobilokat gyártó kínai cég nyújtott be szabadalmat.

Mint tudjuk a Samsung és a Huawei már megkezdte a kutatásokat a 6G után. Utóbbi Kanadában az Ottawa Laboratóriumban, 13 egyetemmel és kutatóintézettel együtt kezdte meg a feltérképezést. A Samsung pedig Dél-Szöulban a Samsung Research központjában kutakodik a hatodik generációs hálózat után. Bár, azt azért hozzá kell tenni, hogy ezek még csak kezdetleges kutatások, tehát nem fizikai, hanem csak elméleti jellegűek. Mivel nagyon az 5G korszak kezdetén vagyunk, korai lenne arról beszélni, hogy mit is hoz majd a 6G. Egyes országokban csak papíron létezik az 5G, valószínűleg néhol a teljes kiépítés csak 2025-ra fog megvalósulni. A jelenlegi állás szerint az ezt követő ötödik évben (kb. 2030) számolhatunk majd csak a 6G-vel.

vivo-6g

A 6G versenyből természetesen senki sem szeretne kimaradni. Persze vannak olyan cégek akik nem engedhetik meg maguknak, hogy rengeteg pénzt beleöljenek a 6G-re irányuló kutatásokba. Ugyan a Vivo ezen a téren valószínűleg nem fog jeleskedni, de azt ne felejtsük el, hogy elmúlt időszakban több forradalmi újítással előálltak. Most ők is tettek egy 6G-vel kapcsolatos lépést, ugyanis megtervezték saját logójukat. Az EU Szellemi Tulajdoni Hivatalánál regisztrálták be elképzelést, valószínűleg bő 10 évvel a bevezetés előtt szerettek volna biztosra menni. A Vivo 6G logóját négy átlós csík díszíti, gyaníthatóan ezzel a 6G szupergyors sebességét szerették volna ábrázolni.

FORRÁSeuipo
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.