Egy valami már biztos a Galaxy Note20-at illetően

note-cover

Újabb pletyka ütötte fel a fejét a Galaxy Note 20 mobilokkal kapcsolatban, viszont ezzel a szivárogtató forrás biztosan nem fog mellényúlni.


Egy hetünk van még a Galaxy S20 széria bemutatójáig, a Samsung hamarosan érkező készülékeiről már szinte mindent tudunk. Csak a hazai árat illetően vagyunk egy picit meglőve, de a külföldi árcédulából ezt is nagyjából meg lehet azért határozni. A dél-koreai cég az első negyedévben debütáló S széria mellé a nyár utolsó hónapjában szokott még csúcsmobilt bemutatni. Ebből tavaly kettőt is kaptunk, mivel a megszokottakkal ellentétben az alap Note10 mellé jött egy Plus változatot is, ami nevéből adódóan mindamellett, hogy nagyobb lett az alapmodelltől több kamerát is kapott a hátlapjára. Mivel idén Galaxy S20 szériáról beszélünk valószínűleg augusztusban Note20 és Note20+ fog érezni, de egy Note20 Ultra sem zárható ki teljesen. Akárhogy is legyen ez fogja a legkevésbé zavarni a felhasználókat. Érkezett is egy hír a Note20 mobilokkal kapcsolatban, ami azért nem mondható akkora újdonságnak. Ezt most az általában megbízható forrásokat szivárogtató Ice universe-nek köszönhetjük.

ice-u-tweet

Az mindenkinek tiszta, hogy a Galaxy S20 sorozat tagjaiban lévő megjelenítők akár 120 Hz-es képfrissítési gyakoriságra is képesek lesznek egy bizonyos felbontás alatt. Ebből egyértelműen leszűrhetjük azt, hogy a Note20 modellek is hasonló kijelzőt kapnak majd. Az Ice universe azért tudatta velünk, hogy a Note20 mobilok megjelenítői is képesek lesznek erre. Azt biztosra vehetjük, hogy ezzel az információval még ennyi idővel a Note20 mobilok bemutatója előtt biztosan nem fog mellélőni.