Egyes helyeken betilthatják az iPhone készülékeket

iphone

Az Apple most bajban lehet, hiszen néhány elmulasztott szabadalom kifizetés miatt, egyes helyeken betilthatják az iPhone készülékeket. Mutatjuk a részleteket.

crypto50

Az amerikai nagyvállalat a legnagyobb mobiltelefon gyártók közé tartozik, akik számos szabadalmi technológiát fizetnek ki a cégeknek, annak érdekében, hogy minél jobb termékeket tudjanak gyártani. Ez egy szinten hátrányt is jelenthet, hiszen, ha nem fizetnek és próbálnak trükközni súlyos következményekkel találhatják szembe magukat. Most is ez történhet, ha a helyzet nem javul.

A svéd Ericsson cég egyre inkább növekvő pozíciót foglal el az 5G hálózatok fejlesztésében, az egyéb technológiai megoldások mellett. Állítólag az Apple próbált visszaélni a helyzetével és nem fizetett néhány szabadalmi technológiáért, ezt viszont nem hagyják a svédek.

A forrás szerint több országban is perre vitték az ügyet a céggel szemben, ami valószínűleg hamarosan megoldódhat, hiszen egyik fél sem járna jól a hosszú pereskedéssel.

Ha egy olyan helyzet állna fent, hogy a cégek nem tudnak bíróságon kívül megegyezni, akkor az amerikai nagyvállalat megütheti a bokáját, hiszen a pereskedést benyújtó országokban akár ki is tilthatják az iPhone készülékeket.

Persze ez ellen Amerika is felléphet, de nem érdeke kitiltani a céget a hálózat fejlesztésből, hiszen éppen a kínai cégek ellen őket tartják favoritnak. Valószínűleg, ha az elmaradt összeg utalásra kerül, visszavonja az Ericsson a pereskedést, mert neki az a célja, hogy teljesítsék a kifizetéseket.


Forrás